Szerződést kötött a századik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkéntes területvédelmi tartalékos katona január 17-én – méghozzá Szikszón. Az emléklappal is díjazott aláíróval együtt 42 fő vált a Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos katonájává a szikszói járásban.

Az önkéntes tartalékosok toborzása a tavalyi évben vette kezdetét, a szikszói Kormányablakban és a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán pedig a 2017-es év közepétől volt lehetőség érdeklődni és leadni az önkéntes területvédelmi tartalékos regisztrációs adatlapot – mondta el korábban Bene-Czeglédi Natália, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szikszói Járási Hivatal vezetője. Akkori reményeik szerint a toborzás során még a 2017-es évben sikerül elérni a kitűzött célt: a hatvan főt, amely részben teljesült is, hiszen a 2018. január 17-én aláíró 42 fővel együtt jelenleg közel ötven fő alkotja a szikszói járási önkéntes területvédelmi tartalékos századot.

Szemánné Kiss Nóra, a századik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkéntes területvédelmi tartalékos katona

Az ünnepélyes szerződéskötésen jelen volt Demeter Ervin kormánymegbízott úr, aki beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy a hadsereg rendelkezzen tartalékkal, amely például egy-egy árvíz vagy más katasztrófahelyzet esetén támogatni tudja a szervezet munkáját.
Füzesséri József, a város polgármestere rendkívül büszke arra, hogy Szikszó ebben a programban is sikeres és a korábbi hányatott helyzete óta rengeteget fejlődő település jelenleg ebben is élen jár.
Takács Attila dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka köszönetét fejezte ki az aláíróknak, továbbá Bene-Czeglédi Natáliának és Schubert Lajosnak, akiknek a toborzásban vállalt szerepükért a Magyar Honvédség emléktáblát és könyvet ajándékozott. Szemánné Kiss Nóra, a századik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkéntes területvédelmi tartalékos katona elismerő oklevélben részesült.

Balról jobbra: Bene-Czeglédi Natália, Schubert Lajos, Szemánné Kiss Nóra

Nóra, aki most már tartalékos törzsőrmester, kérdésünkre elárulta, mindig is érdekelte a honvédség és rendőrség munkája, a férje ugyanis már régóta a szikszói rendőrség tagja. Azzal, hogy nőként a társadalomban inkább férfiaknak szánt „munkakörbe” jelentkezett a női egyenjogúságot is szeretné hirdetni, ráadásul területvédelmi tartalékos katonaként nem kell elhagyni a megszokott környezetét és munkájára, sőt családi életére sem lesz negatív hatással a szolgálat. Nagyon reméli, hogy a kiképzést követően egy aktív csapat részeként, társaival együtt a legjobb tudása szerint tud majd segíteni akkor, ha ez szükségessé válik.